Betöltés folyamatban
Jun 4, 2014

Andi és Norbi jegyesfotózás (két felvonásban)

written by robert

Andi és Norbi esküvőjét nem én fényképeztem – unokatestvérként szigorúan a vendég szerepét osztották rám  . Tavasszal a meghívó átadásakor kérdeztem meg Andit, hogy mit szólnának egy e-session (jegyes-fotó) sorozathoz. Andi boldogan igent mondott. Néhány egyeztetés után egy remek helyet, a Kompaszi-gátat választottuk helyszínnek.
Időközben Andi felvetette, hogy lehetne-e napraforgótáblában is fényképezni. Semmi gond, csak a megfelelő helyet találjuk meg időben, mert a nyaralásom előtt muszáj megcsinálni,mert ha nem, már késő lesz. Az összes ismerőst napraforgótábla keresésbe fogtunk  . Jöttek az infók, de vagy nem vetettek oda idén, vagy elvirágzott már vagy megközelíthetetlen volt a hely. Ekkor már több mint egy hete folyt a „hajsza”. Vasárnapra terveztük a fényképezést, pénteken délelőtt teljesen véletlenül (tudom, véletlenek nincsenek) vettem észre, ráadásul nem is messze tőlünk a tökéletes helyet, egy kitűnő napraforgóst.
Azon a napon az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, délutánra beborult, bármelyik percben eleredhetett az eső. Átvergődtünk az árkon. Andiék csuda aranyosak voltak, és végtelenül szerelmesek (ez nekem bőven elég egy remek sorozathoz  ) . Az ifjakkal éppen csak elkezdtünk fényképezni, előbb csöpögni, majd 10 perc múlva már szakadni kezdett az eső. Rohantunk az autóba.

Egy péntek délutánon (a hét eseményeivel terhelten és némi késéssel  ) a Kopaszi-gáton kezdődött a “második felvonás”. Imádom ezt a helyet nagyon sokszínű és annyira változatos. Ezt még fokozta, hogy a napnyugta után egészen megváltoztak a fények. Norbiéknak időközben sikerült hátrahagyniuk az elmúlt hét gondjait és remekül éreztük magunkat, közösen remek sorozatok készítve.
Sok boldogságot Nektek!

Két napja voltunk az esküvőn. Szuper hangulatú és sok-sok meglepetéssel teli buli volt. Köszönjük, hogy ott lehettünk.

Sok boldogságot!


Vissza a bejegyzésekhez